Előzmények

Sziasztok, 

Nixi vagyok, két éve alko…izé…biciklista. Na jó, ez nem igaz - attól, hogy igazi bringás legyek, még elválaszt egy pár év,  nem adják ingyen a másodperceket!

De ne szaladjunk ennyire előre, elmesélem, hogy hogy kerültem a biciklire. Sokkal jobban hangozna, ha azt állítanám, hogy gyerekkoromban, mikor lekerült a segédkerék, már mentem is a hegyre és azóta is töretlen a szerelem, de lássuk be, ennél sokkal viszontagságosabb volt az út.

Gyerekkoromban tényleg megtanultam bringázni, volt is egy rózsaszín BMX-em, amivel állati menőnek éreztem magam (nem voltam az), majd általános végén egy összecsukható camping csodám. Na ez utóbbit annyira már nem csíptem, gyorsan el is könyveltem egy osztálykirándulás alkamával, hogy a bringázás nem az én sportom, és a következő jó 10-12 évre el is pakoltam jó mélyre a járművet.

Aztán már felnőtt fejjel Sipi (http://blog.mucikli.hu/) felrakott egy régi orosz országútira, és megtanított közlekedni, le is nyomtunk egy Balcsi kört két nap alatt, az élet szép. Mivel az orosz vas (még) nem volt az enyém, a kettéhajthatós camping került elő a padlásról. Azzal jártam munkába…voltak vidám pillanataim székes fővárosunk útjain… Végül az orosz vas is nálam kötött ki.

Mielőtt még nagyon belemerülnék a nosztalgiába, azért jelezném, hogy az orosz vas férfivázas és legalább egy számmal nagyobb, mint én. Ehhez képest semmitől sem féltem rajta, sikerült is beborulni a villamos elé, de ez egy másik történet.

Szóval ott tartottam, hogy arra rájöttem, hogy ez a bringa dolog nem is akkora hülyeség, ezért jó ötletnek tűnt egy Spinning oktatói képzést elvégezni. Meg mellé az aerobic szakedzőit is, ha már lendületben van az ember, meg amúgy is kötelező hozzá (én meg szeretem betartani a szabályokat). A képzés elég hasznosnak bizonyult, mert ezzel megismertem a férjemet is (nem, ő nem Spinninges, félreértések elkerülése végett, ő igazi bringás! J) Első (nem) randira el is hívott egy kicsit tekerni – 72 km, 800 m szint, teljesen átlagos nap…

Node félre a romantikát, sokkal fontosabb dolgunk van: kapcsolatunk hajnalán képes volt alámrakni egy Merida Kalaharit, amivel elindultam életem első montis versenyén, Szilvásvárad maratonon. Persze abban az évben 5 fok és szakadó eső várt…ennek ellenére az összes képen vigyorgok. Sajnos ez után kicsit visszavettem, mert az ominózus edzői képzés elvitte az időmet, és mégsem bringáztam tovább. (A Spinning elmúlt, a bringa maradt…)

Végre elérkeztünk a lényeghez, 2015. májusa fordulópontot jelentett. Eljutottunk Nove Mesto-ba egy világbajnokságra. A legjobbakat láttam bringázni, és valami ott bekattant. Amint hazaértünk, újra elővettem a Meridát, és pár héttel később az első saját montimat: egy Scott Contessa 730-at. Rugós teló, alap felszereltség, de a célnak megfelelt: mehettem. Júniustól közel 2000 km került a bringába, és végleg szerelem lett.

Úgy két hónap készülés után odaálltam a Bükk maratonra is, végülis mi baj lehet? Lett J Sikerült pofára esni, mert megpróbáltam valakit elengedni – végülis kikerült… Leballagtam a lejtőn, elláttak a mentősök, de mivel még 35-ből 20 km hátra volt, nem tudtam mit tegyek. Adjam fel? Az nem az én műfajom! Visszaültem, és fájós vállal, végigzúzott könyökkel meg lábbal csak végigcsináltam. Azóta még mindig kicsit érzem a vállam, mint utóbb kiderült, nagyobbat sikerült esni, mint ahogy ott az adrenalin által elnyomva éreztem….

A célban bekötöttek a mentősök, úgy néztem ki, mint akinek eltört mind a két keze… Ennyire azért nem volt vészes! Azért dolgozni járni augusztusban hosszúujjúban nem volt olyan vidám, de hát a másik opció a szörnyülködő úristenmitörténtveled lett volna.

A félelmetes az volt, hogy bepánikoltam. A legkisebb kis kavicstól is megijedtem, nagyon nehéz volt legyőzni ezt az érzést. De visszaültem, és még mindig megyek. December óta egy csodával: cube access, XT szett, levegős teló, csodaszép babakék váz… soha többet nem tűnök el az erdőben és a környéken mindenki megismer J

Itt tartunk most, január óta van egy edzőm is, aki nem kímél, és hát teher alatt nő a pálma! Benezveztem a top maratonokra, és ha a fiúk bevesznek, a 24 órásban vegyes csapat tag leszek… és még ki tudja milyen és mennyi verseny vár rám idén.

Ha már idáig eljutottál, elárulhatom, hogy nem titkolt szándékom népszerűsíteni a bringázást lányok között. Jó lenne, ha többen is rávennék magukat a montizásra: csodaszép tájak, erdő, természet, igazi kihívás, és hát kellenek az ellenfelek! J Sosem késő elkezdeni!

Nosakkor, csapjunk a lovak közé, innentől beszámolok az eseményekről, hátha más is kedvet kap!